TÉMÁK, Kategóriák

Mit ajánl a természetgyógyász láz ellen?

566
HOZZÁSZÓLÁS:

A láz maga nem betegség, csupán tünet:, annak a jele, hogy a szervezet valamiféle fertőzés ellen küzd. Az emberek többségének 37 °C körül van az átlagos testhőmérséklete, de 0,6 °C-nyi eltérés mindkét irányban lehetséges. Gyermekkorban akár 40 °C-ra is fölmehet a láz, felnőtteknél azonban általában máhoemelkedes-laz-megfazas-12r nem szökik ilyen magasra.

Idősebb embereknél előfordul, hogy a rendes körülmények között lázzal járó fertőzéses betegségek láz nélkül zajlanak le. Ez azt jelzi, hogy a szervezetük fertőzésekkel szembeni védekezőképessége csökkent.

A láz önmagában (39 °C-ig) nem ártalmas. Mivel a szervezet védekező reakciójának a része, nem feltétlenül kell csillapítani. Egyes gyermekek a magas láz miatt eszméletlen állapotba (lázgörcsbe) kerülnek. Ilyenkor hűtőfürdőbe kell tenni a gyermeket, lázcsillapító kúpot kell adni neki, és hívni kell az orvost.

Mit ajánl a természetgyógyász?

FITOTERÁPIA

Láz ellen sokféle gyógyteát ajánlanak.

Cavenne-I bors

A csípős, vörös színű őrölt cayenne-i borsból némi langyos tejbe, teába vagy vízbe kell tenni egy keveset. Az is jó, ha egy pohár vízzel egy cayenne-i borsot tartalmazó zselatinkapszulát vesz be a beteg.

Fűzfakéreg

Ezt a szert Is alkalmasnak tartják a lázcsillapításra. Az ókori görögök és az indiánok egyaránt használták. A kéreg belső részét kell vízben forralni, s az így készült teát nagy mennyiségben fogyasztani. A fűzfakéreg hatóanyaga a szervezetben szalicilsavvá, azaz gyakorlatilag aszpirinné alakul át. .

A gyógyfüvészek – az alternatív gyógyítók többségéhez hasonlóan – a lázban általában a szervezet méregtelenítési folyamatának jelét látják. Az erős verejtékezést a salakanyagok távozására utaló kedvező jelnek tekintik. A kezelés során a lázat nem feltétlenül akarják csökkenteni. A gyógyító az említettek mellett gyakran rendeli a kamilla és a körömvirág forrázatát Is.

NATUROPÁTIA

A gyógyítók a lázat egyfajta „gyógyulási krízishelyzetnek” tartják – olyan folyamatnak, amelynek során a szervezet természetes védekezőrendszerei megpróbálnak legyűrni egy fertőzést. Ilyenkor a szilárd táplálékok mellőzését (böjtölést) és napi 4-6 pohár természetes, édesítetlen zöldségié fogyasztását javasolják. A folyadékfelvételnek nagy jelentőséget tulajdonítanak.

Ha a beteg gyengének érzi magát, de étvágya van, fogyaszthat vegyes zöldséglevest Is. A láz megszűntével újra szabad szilárd ételeket enni – eleinte elsősorban természetes joghurtot és friss gyümölcsöket.

Ha a beteg ötévesnél fiatalabb gyermek, a nyak, az arc és a végtagok állott vizes lemosását javasolják, eközben azonban a test többi részét be kell takarni. Nagyobb gyermekek és felnőttek részére a törzs vagy a has „prizniceiését” ajánlják: áztasson állott vízbe egy lepedőt, azt terítse a betegre, majd tegyen rá egy száraz takarót. E borogatás 3 órán keresztül, vagy akár egész éjszaka is alkalmazható. A homlokon cserélgetett hideg vizes borogatás is csökkentheti a lázat.

Lázcsillapítás egyéb gyógynövényekkel

Erős verejtékezés kiváltásához óránként igyon cickafarkteát. A szárított gyógynövényből 1 -2 teáskanálnyit tegyen forrásban levő vízbe, és hagyja benne 10-15 percig.

A lázzal járó hidegrázást azonos mennyiségű bodzavirágból és hársfavirágból készített teával enyhítheti.

Az Influenzát vagy náthát kísérő lázat levendulavirág-teával csillapíthatja.

A tüdőben felgyülemlő váladék kitisztításához az izsőpteát ajánlják. A gyógyteák többségét óránként vagy kétóránként fogyassza, minél forróbban, 3-4 evőkanálnyi (izsóptea esetében 1 evőkanálnyi) adagokban, a verejtékezés csökkenéséig.

Mit mond az orvos?

A lázat az alternatív gyógyítókhoz hasonlóan a szervezet fertőzés elleni küzdelmének tüneteként értékeli. Meleg, de nem túlfűtött szobában való pihenést és sok folyadék fogyasztását javasolja.

Lázcsillapítót csak magas (38,5 °C feletti) láz esetén rendel, illetve akkor, ha a beteg szívbetegségben, epilepsziában szenved, hajlamos a lázgörcsre, vagy terhes. Antibiotikum szedését önmagában a láz nem indokolja. Elhúzódó vagy ismétlődő láz esetén megpróbálja az okot földeríteni.

566
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

TÉMÁK, Kategóriák

Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]